Pannonia Allstars Ska Orchestra - 9. szülinapi koncert

Helyszín: Akvárium

Jegyár: 1800- 2200 Ft

Nem sok magyar zenekart kedvelek úgy igazán. Kevés tud megmozgatni, elindítani bennem valamit, szórakoztatni vagy elgondolkodtatni. Úgy tűnik, ahogy idősödik az ember, annál szofisztikáltabbá válik nemcsak zenei ízlés, hanem közönség szempontjából is – ez utóbbi rám különösen igaz, olyannyira, hogy egy-egy koncert során élvezeti szempontból szinte ugyanannyi súllyal bír a koncert és maga a közönség. Szerencsére a PASO szülinapi buliján csak kevés okom volt bosszúsnak lenni, és nem első sorban a közönség miatt.

Az újraértelmezett Gödör kapott egy enyhe trendi enteriőrt, na meg egy válaszfalat, a jegypénztár beköltözött középre, és az előtérben zöld kanapékon lehet várni a csodát, de ezen kívül nem sok változást lehetett észlelni. Még mindig pofátlanul drága, és a ruhatárban sem lehet két kabátot betenni egy áráért; viszont dicséretes, hogy a nem túl diákbarát áraknak és a minimális átpozícionálásnak köszönhetően megint csak nem a tizenévesek voltak többségben.

Szóval nem sok magyar zenekart kedvelek igazán, de a PASO az egyik legerősebb kivétel. Így már 8-kor megvoltak a karszalagok, ki volt kérve a fröccs és a sör, és vártuk, hogy gyorsan lemenjen az opening act. Természetes, hogy van csúszás, főleg nagyszabású koncerteken, na de az, hogy 9-kor jöjjön ki az első hang MammaZita torkán, majd fél 12-kor köszönjön el Planetman, már túlzás volt, de nagyon nagy. A Budapest Riddim Band -egyébként nagyon korrekt- felvezetése sajnos olyannyira hosszúra sikeredett, hogy alábbhagyott a lelkesedésem, és már azon hüledeztem, hogy hogyan kérdezheti meg Planetman egy szigorúan dohányfüstmentes helyen, hogy ki szeret ganját szívni (szürreális egyébként egy reggae-ska koncerten úgy részt venni, hogy nem árad mindenhonnan a fűszag). Az utolsó fél órában ráadásul már annyira belassult a buli és olyan türelmetlen lett a közönség, hogy bevillant egy 2002-es Pecsa-beli Placebo koncert, ahol a Sugarloaf volt az előzenekar. Kb. itt is ahhoz hasonló hangulat lett úrrá a közönségen, de fél 12-kor végre színpadra lépett a PASO.

KRSA fehér öltönye (meggyőződésem, hogy van neki legalább 20 ugyanolyan otthon) kapta a legnagyobb tapsot, illetve a lépésszámláló, mely rögzítette, a koncert alatt hány lépést tesz meg – aki pedig a legjobban tippel, egy dedikált nagylemezzel lehet gazdagabb. Az eredmény egyébként 8210 lépés lett – ami nem meglepő, hiszen KRSA hozta a szokásos formáját, és már a kezdő dallal jól megizzasztotta a nagyérdeműt: a Hello Gagarin annyira kellett az ellaposodott hangulat felpezsdítéséhez, mint egy falat kenyér. A repertoár több, mint tisztességes és bőséges volt (23 dal), amit igazából el is lehetett várni egy szülinapi koncerttől: a klasszikusok mellett (Tenkes kapitánya, System connection, I’m the one, Do the rocka style, Budapest, Ska bah dub) elhangzottak dalok az új lemezről (No love in town, She’s my baby), illetve eddig nem hallottak is. Harcsa Veronika szerencsére elmaradt, ahogyan sajnos az általam nagyon várt guggolás is, a Hungarian dish-sel és a Babylon focusszal együtt. Vagyis az utóbbi két dalról lemaradtunk, mert negyed 2 körül feladtuk. Hullafáradtan oldalogtunk az előtérbe levegőzni; itt a vége, kész, szakad a víz, remeg a láb, bár a boogie még benne van, az utolsó öt szerzeményre azonban nem maradt energia.

A PASO határozottan a magyar zenei szcéna egyik legkiemelkedőbb színfoltja. Profik, ügyesek, eszméletlen hangulatcsinálók, akikre rengetegen kíváncsiak. Épp ezért gondolom, hogy a szombati koncert sokkal hamarabbi kezdést és nagyobb színpadot, tágasabb helyet kívánt volna; ahol többen elférnek, nem pedig a bárpult előtti tömegnyomor és az utolsó sor hátsó fertálya között lavíroznak. Az előttünk cövekként álló két spanyol langalétának faszkorbács, egyébként pedig izgatottan várjuk a következő kilenc évet.